Amazon

Az Amazon.com az egyik legnagyobb amerikai internetes kereskedelmi cég. Könyváruházként indult, de kínálatát folyamatosab bővítette, ma már a ruházati cikkeken keresztül a bútorokon át egészen az ételekig minden megtalálható. A világ minden pontjára szállít termékeket, árbevétele 2014-ben meghaladta a 70 milliárd dollárt, több tízezer alkalmazottat foglalkoztat. Az Európában is jelen lévő vállalat hamarosan újabb elosztó központot létesít Csehországban. A csehországi nyitás a régiós terjeszkedés újabb lépésének tekinthető. Piaci információk szerint a multi a horvát, a román és természetesen a magyar piacok felé is kacsintgat.

Csehországban az internetes vásárlás volumene háromszor akkora, mint Magyarországon.

IKEA

Az IKEA csoport a világ legnagyobb lakberendezési lánca, 48 országában 154 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Online webáruházuk jelenleg csak néhány országban érhető el, mert a vásárlói élményen alapuló vásárlás miatt halogatták-halogatják a többi országban a bevezetést. Februárban jelentették be, hogy az Ikea Soroksáron nyitja meg harmadik áruházát. Mivel mindhárom áruház Budapesten, illetve Budapest vonzáskörzetében található, a 2016-tól induló webáruház az ország távolabbi pontján lakók számára is elérhetővé teszi a kényelmes vásárlást.

Az elektronikus kereskedelem (vagy e-kereskedelem) az árucikkek és szolgáltatások elektronikus úton - elsősorban interneten és számítógépes hálózatokon - való eladása, vásárlása, illetve cseréje. Azokat a honlapokat, amelyek fő profilja bizonyos árucikkek értékesítése, webshopnak vagy webáruháznak nevezzük.

Az e-kereskedelem általában az internetes kapcsolatra épül az eladó és a vevő között, legalább a vásárlási folyamat egyik szakaszában, de magában foglalhat más technológiákat is, mint pl. e-mail, mobil számítástechnikai eszközök, telefonok.

forrás: wiki

Hozzászólások

Hozzászólása előzetes moderálást követően fog megjelenni.

Még nem érkezett hozzászólás!

Szóljon hozzá!